2010.02.01 14:10
A Cashline elemzői által ma publikált globális stratégiai kitekintő szerint a világtörténelem legnagyobb pénz- és tőkepiaci emelkedésének vagyunk szemtanúi az elmúlt 10 hónapban, ami csak egy 30 éves eszközár-buborék kipukkanásának a része. A lejtmenet java és a globális hitelválság reálgazdasági következményeinek jelentős része még csak most kezdődik. A Cashline stratégiájának egyes részeit változtatás nélkül tesszük közzé.
"A 2009-es ralinak tehát három fő közvetett vagy közvetlen okát látjuk, amelyek közül mind a likviditást és/vagy a tőzsdék vonzerejét növelte, a válsághoz vezető rövidtávú profitérdekeket és szemléletet hegyezte ki ismét. Nagyon fontos, hogy ezek egyszerre, egy időben jelentkeztek, ezért voltak képesek ilyen óriási hatást kifejteni az árfolyamokra: - a fejlett gazdaságok pénzpumpája és stimulus csomagjai, valamint az életben maradt behemót befektetési házak óriási méretű kockázat- és pozíció vállalása, újrainduló propagandagépezete, ami a válság előtti állapotokat tükrözi (megfelelő szabályozás hiányában), ami, ha nem pénzügyi területen zajlana, büntetı törvénykönyvbe ütközne; - a drasztikus kínai és jelentős indiai hitelezés és stimulusok; - a meglévő ázsiai és dél-amerikai megtakarítások piacra áramlása.
Kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy a reálgazdaság (W-alakú recesszió) és piacok (minden eszközosztályban)újabb mélypont felé kacsintgatnak (és ebbe még akár egy rövid távú csúcsdöntés is belefér!), mert a válságot csak az azt kiváltó okok felerősítésével kezelték (még több fogyasztásösztönzés és még több hitel). Az elmúlt 10 hónap fejleményei, a tőzsdei pilótajáték újraindulása - főleg, ha a jelenlegi feltételek fennmaradnak - olyan piaci esemény-sorozat felé taszíthatják a szereplőket, amelyhez képest a Lehman-csőd utáni pánik csak technikai korrekció volt és egy újabb eladási hullám után már sem új gazdaságpolitikai eszköz, sem bizalom, sem megtakarítás nem lesz a talonban.
A világ GDP-jének 60%-át adó fejlett országokban az adósság (állam + magánszektor összesen) messze a GDP 200%-a felett van, aminek csökkentése még el sem kezdődött. Az eddigi válságokban, ahol a magas adósság okozott problémát, az adósság csökkentés fájdalmas folyamatát sokszor egyensúlyozta a felfutó export, a leértékelődő helyi deviza (mint automatikus stabilizátor) és a világgazdaság szívóereje. Vagyis előbb-utóbb kinőtték az adósságspirált.
Most azonban az eddig világgazdasági növekedés jelentős részét generáló gazdaságok zöme ugyanazzal a problémával küzd. Márpedig egyszerre nem értékelődhet le a devizájuk és egyszerre nem nőhet az exportjuk ugyanolyan ütemben. A feltörekvő gazdaságok pedig nem tudnak hirtelen átállni fogyasztás-orientált szerkezetre, annyi megtakarítás nincs a rendszerben.
Egyre több kockázat jelenik meg globálisan, amelyek közül bármelyik önmagában is képes lehet lejtőre küldeni a piacokat és a reálgazdaságot egyszerre:
- kínai veszélyek (drámai hitelezés, fogyasztói és költség infláció, ingatlanbuborék, túltermelés és túlfőtöttség egyszerre);
- ingatlanbuborék és vészesen apadó megtakarítás Hongkongban és Dél-Koreában;
- Európa jelentős részének adósság problémái (Spanyolország, Görögország, balti államok, Kelet- Európa bankrendszerének sérülékenysége);
- Dubai tartós fizetésképtelensége (vagy a testvér Emirátusok fogyó finanszírozási hajlandósága); - rekord közeli értékű újrafinanszírozási igény mind a pénzügyi, mind a vállalati szektorban, aminek komoly pénzelszívó hatása lesz a piacokon; az ingatlanpiac újabb gyengülése (pl. USA)
- az eddigi pénzbıség által felhajtott árupiacok költség- és inflációnövelő hatása, főleg a feltörekvő országokban. Mivel azonban mindenki az árupiacon akarja levédeni magát az infláció ellen, az árupiaci lufi ki fog pukkadni, és valószínőleg a közelgı áresések miatt hamarabb lesz defláció és/vagy depresszió, mint infláció.
A Fehér Ház és Európa által indított hadjárat a bankok és pénzügyi szereplők ellen, a szigorítás melletti állásfoglalás véleményünk szerint helyes, de megkésett erőfeszítés. Azonban minél később lépik meg az előirányzott intézkedéseket, annál súlyosabb következményei lehetnek mind a piacra, mind a reálgazdaságra nézve. Mondhatni nincs más józan választás, mint korlátozni a tőkeáttételeket, a pozíciók és az intézmények méretét, valamint a nagy szereplők kereskedési lehetőségeit.
A jelenlegi globális válság következményeit megítélésünk szerint csak hosszú években lehet majd mérni (4-8 év mostantól számítva), a rövid távú stimulusok keresletélénkítı hatásait nem szabadna kivetíteni évekre, mert nem fenntartható, ráadásul csak kisebb részük érte el a reálgazdaságot. A krízis lefolyása, pontos mélysége nagyrészt függ a gazdaságpolitikai döntésektől, de a gazdaság megtisztulása, szerkezetváltása és elsősorban a józan megtakarítások képzése együtt kell járjon az adóssághegyek csökkentésével és így óhatatlanul több évig tartó gyenge gazdasági teljesítménnyel.
Amit a politikusok és döntéshozók nem, vagy rosszul léptek meg, a piac kíméletlenül megoldja majd és új alapok lerakására kényszeríti a szereplőket valószínőleg még 2010-ben. Csak remélni lehet azonban, hogy egy újabb krachból a döntéshozók nem a szabad piac elvetését hozzák fel tanulságként, hanem a megfelelı szabályok, keretek, egyszóval az ésszerűen szabályozott piacok eszméjét porolják le.
Konklúzió és jövőkép
2010-ben nem csak a reálgazdaságoknak kell majd leküzdeni újabb és újabb nehézségeket, a piacok vevői oldala is egyre nagyobb kínálattal találja magát szembe. És ez nem csak azért van így, mert az árfolyamok emelkedésével automatikusan nı az eladói oldal súlya, (és csökken a potenciális beszállók köre), hanem azért is mert rekord értékű finanszírozandó ügylet kerül terítékre, ami pénzelszívó hatású. Ráadásul a monetáris és fiskális stimulusok csak egy kisebb része érte el a reálgazdaságot.
Csak az európai bankoknak mintegy 500-600 milliárd euró értékben kell lejáró rövid- és hosszú távú forrást finanszírozni, miközben ugyanez a vállalati szektorban 1.5 milliárd dollárra rúg. Nem csak a válságban felvett rövid távú hiteleket kell újrafinanszírozni, hanem a 2005-2007-ig tartó felvásárlási boom újrafinanszírozása is terítékre kerül.
Ezen kívül csak a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok piacain a becslések szerint 200 milliárd dollár értékő új értékpapír kibocsátás lesz (IPO), ami szintén jelentősen hozzájárul a kínálat növekedéséhez.
Az egész befektetési iparág önmaga paródiájává vált. Még a nagy házak mindig kiállnak azzal, hogy bele kell venni a fellendülésbe, elénekelik azt az egy slágert, amit tudnak, amire még mindig van balek, aki akár online, akár a privátbankár hálózaton keresztül plusz pénzt és ügyletet hoz. Mint egy ócska ripacs egy gyenge színdarabban. Gyakorlatilag nincs olyan befektetési ház vagy bank, aki év végére lejjebb várná az amerikai tızsdét a jelenlegi szinteknél. Kockázatot szinte senki sem tüntet fel, úgy szórják az egyre drágább papírokat a közönség soraiba, mint a színes cukorkákat.
És ne értsük félre! A tőzsde pszichológiája és működése száz évvel ezelőtt is hasonló volt, de voltak korlátai a manipulációnak, a pénzügyi koncentrációnak és a lobbik befolyásának. Most a 10-20 vagy akár 50-szeres tőkeáttételek alkalmazása és a pénzügyi szereplők, bankok, befektetési házak nagysága olyan rendszert hozott össze, ami gyakorlatilag megsokszorozta a buborékok kialakulásának az esélyét. A hitelből történő, megfelelő jövőbeli fedezet nélküli vásárlás mind a piac, mind a reálgazdaság sajátja lett.
A gyors meggazdagodás, az eddigi elért növekedés illúziójához pedig egyelőre mindenki ragaszkodik. A gondolatok áramlása keményebb korlátokba ütközik, mint a tőkemozgásoké. Senki nincs a politikusok közül, aki kiállna úgy, mint Churchill a német offenzíva idején a második világháborúban és elmondaná a valóságot: "Nem ígérhetek mást csak vért, erıfeszítést, verítéket és könnyeket! "
Most, hogy szinte minden nagy befektetési ház és bank előrevetíti a folyamatos kilábalás képét, úgy, mintha az elmúlt két év esemény sorozat csak egy furcsa, de múló rémálom lett volna, semmi köze se lenne a rendszerhez. Most, hogy minden intézményi és kisbefektetı rajta van a vonaton, még eszeveszetten próbálják meg a vezetők menedzselni valahogy a dolgot, magyarázni az egyre sűrűbben felbukkanó foszlányokat a terítéken, közben minden nagy szereplő a másikat lesi, hogy hamarabb tudjon reagálni, nehogy elkéssen a kiszállással.
A piacok véleményünk szerint akár még újabb csúcsok felé is vehetik az irányt, de sokkal törékenyebbek, mint azt a legtöbben gondolják. És itt már szinte teljesen érdektelen, hogy meddig marad az amerikai célráta 0%, hiszen, ha van még új beszálló a pilótajátékba, a szereplők mindig megtalálják maguknak az olcsó rövid távú forrásokat: ha a dollár már drága, ott a jen vagy az euró.
A történelemből is jól tudjuk, hogy a monetáris politika, megfelelő alapok nélkül csak közép távon tud elérni részsikereket, ha lehet egyáltalán sikernek nevezni. A fő kérdés, hogy mikor omlik össze a rendszer a saját súlya alatt, mikor fogy el a rövid távú likviditást igénybe vevő új beszállók sora. Ez pedig lényegében független az árazási szintektıl, ha megindul a lavina, a profit előrejelzések ismét úgy fognak omlani, mint homokvárak a hullámverésben.
Meggyőződésünk, hogy ez eljön és újabb globális mélypontok felé tartunk nagy valószínőséggel még 2010-ben, de hagyni kell némi esélyt 2011-re is, a pontos pályáját a piacnak senki sem láthatja előre. Nem szabad elkönyvelni, hogy az elmúlt két hét lejtmenete után nem lesz újabb emelkedő szakasz, de azt is látni kell, hogy nem lesz mindig elég szereplő ahhoz, hogy megvegyék a korrekciókat. A "vedd meg az esést" stratégiát követők ugyanúgy kardjukba fognak dőlni (korrekcióból jön az ordenáré zakó), mint ahogy az, aki március óta esésre játszott.
Minden eszközosztályból kiszállást javasolunk erre az évre. Véleményünk szerint az agyonreklámozott árupiaci termékek sem lesznek felülteljesítık, mert ha mindenki odafut, senki sem fog megmenekülni. Valószínőleg hamarabb roskadnak majd össze ezek a szegmensek, minthogy tartós árszínvonal emelkedést okoznának, ahhoz viszont máris elég magasan vannak, hogy szigorításra bírják az eddig világ megmentőként szolgáló gazdaságokat (Kína, India), vagy hogy gyors rövid távú inflációs várakozásokat gerjesszenek." - olvasható a Cashline stratégiájában.
(forrás: portdolio.hu)
